Beszélgetés Vári Attila íróval

A Szomorú hold című regény szerzőjével Gál Dorottya, másodéves mesterszakos hallgató és dr. János Szabolcs, egyetemi docens beszélgetett 2018. április 23-án 16 órakor, a PKE új épületének aulájában.

A könyvbemutató során nemcsak a regény világa, hanem a szerző kalandos életútjának egy-egy szakasza is felderengett. Vári Attila író, költő a Maros megyei Sáromberkén született 1946-ban, édesapját oda helyezték ki állomásfőnöknek, ám a család minden tagja vásárhelyi volt, hamarosan vissza is költöztek a nyolc kilométerre fekvő városba. Itt érettségizett 1963-ban, már ekkor jelentek meg írásai. Későbbi tanulmányai során számos vargabetűt tett: Marosvásárhelyen jelentkezik a színi akadémiára, majd belekóstol a lélektan és román szakba is, mígnem Kolozsváron a magyar szakon köt ki, ám ezt is otthagyja, s Brassóban lesz újságíró, külpolitikai rovatvezető 22 évesen. Ám ez sem jelentett végállomást: Bodor Pál, a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorai főszerkesztőjének meghívására 1970-ben a Román Televízió magyar adásának munkatársa lesz, de dolgozott Sütő András Új élet c. lapjánál is. A Román Televíziónál azonban már szükséges volt az egyetemi végzettség, ezért a bukaresti színművészeti egyetem filmrendezői szakán szerez diplomát, ahol 1982-ben Népi motívumok Kós Károly építőművészetében című magyar nyelvű (!) vizsgamunkáját a bizottság román szinkrontolmácsolással nézte végig. 1983-ban települt át Magyarországra, ahol folytatta tévés pályafutását, a MAFILM rendezői irodájában dolgozott, később a Magyar Televízió osztályvezetőjeként, majd főszerkesztőjeként működött. Többek között személyes kapcsolat fűzi Kányádihoz, ahol családi ebédeken vett részt, de a nemrég elhunyt Kallós Zoltánhoz is, akivel együtt jártak a csángó falvakban.

Img 9196Img 9200Img 9198

Személyes történelem

Arra a kérdésre, hogy miért érezte fontosnak megírni a négy generációt felvonultató, a magyar és szász (későbbi SS-tiszt) gyerek közötti barátság történetére épülő, de egyben a szász falvak pusztulását bemutató regényt, a szerző így válaszolt: mást nem tehetett. Az okok között gyerekkori élmények is fellelhetőek, mint például a gyerekkorában hallott mesék befejező mondata: „Fuss el véle Petelébe!” A hajdani szász falu ugyanis pár kilométerre volt szülőfalujától, az 1900 lelket számláló településről kétszázan vonultak be az SS-be. Meghatározó élmény maradt ugyanakkor számára az a történet is, amit édesanyjától hallott az 1849. május 11-én kivégzett Stephan Ludwig Roth szász író, evangélikus lelkész vértanúról, aki az író elmondása szerint egy személyben volt a szászok Széchenyije és Kossuthja. Az ő kivégzésének századik évfordulóját élte át az édesanya, amikor fáklyás felvonulásnál skandálták a vértanú nevét, a fáklyából rakott máglyából pedig a résztvevők hazavitték a „Roth tüzét”. Mindezen gyerekkori élmények, de az író színes életútja is meghatározza a Szomorú hold című regény világát, amely bár valós erdélyi környezetben játszódik, mégsem tekinthető útikönyvnek, ahogy azt az előszóban le is szögezi a szerző.

Img 9204Img 9207Img 9214

Valós helyszínek

Valós helyszínekből inspirálódik, a dokumentumfilm rendezői útjai során bejárt tájak határozzák meg a helyszíneket: a szászkézdi templom, a sövénységi istállók sora, a Brassó melletti Prázsmár vára a regény világának egy-egy valóságdarabkái. A filmrendezői múlt ugyanakkor az elbeszélési technikában is érezhető: az egyes szám második személyben elbeszélt történet képei szinte filmszerűen megelevenednek az olvasó előtt, az író alkalmazza a „flashback”, a múltba visszapillantás technikáját. Bár személyes történelemre építkezik, a történet bármelyikünk sorsa lehetne, maga a történet alapja is egy székely legény bujkálásának valós történetére épül – mutatott rá az író. A regény főszereplője Frieder Knopp SS-katonatiszt a fogolytáborból szabadulva valahol Focșani és Nagyvárad között eltűnik: valójában szülőfalujába szökik vissza, a szász falu azonban üresen várja, a lakosok ugyanis elmenekültek, a szülői házban csupán a magyar cselédasszonyt találja. Knopp az ő segítségével bujkál negyven éven keresztül a ház padlásán, ami közben anyanyelvét is elveszti, hiszen a cseléddel csak magyarul beszél anélkül, hogy elhagyná rejtekhelyét. Innen nézi végig, hogyan viszik el darabokban a szellemfaluvá vált szász település értékeit, önként vállalt magányában a felerősödött érzékek, érzelmek hatására párhuzamot von az állatok, madarak és emberek társadalma között. A pusztulásra ítélt világban a jelképek is lebontottak (pl. fénykép nélküli album), amelyeknek szerepe csupán az emberi történetek rögzítése, „lerajzszegezése”. Fontos szerepe van ugyanakkor a holdnak is, mely motívum a regénytrilógia mindhárom művében (Cselédregény, Szomorú hold, Nappali holdfény) jelen van.

A regényen kívül a beszélgetés során szó volt „személyes történelemről” és „személyes irodalomtörténetről”, az erdélyi értelmiségiek kivándorlásának problémájáról, a Magyarországra áttelepült erdélyiek megítéléséről és még sok másról. A beszélgetést az író egy megfontolandó gondolattal zárta: „Aki az anyanyelvét nem becsüli, az több gazemberségre is képes.”

János Piroska

Forrás: http://www.erdon.ro/konyvbemutato-negyven-ev-a-padlason/3842119

Img 9216Img 9218Img 9220

Img 9191Img 9192Img 9194Img 9197Img 9199Img 9201 copyImg 9203Img 9205Img 9206 copyImg 9212Img 9213Img 9221Img 9222Img 9223

forrás: tm.partium.ro